Tábori Emil

Tábori Emil
SzületettTyroler Emil
1874. március 5.
Detta
Elhunyt1936. április 30. (62 évesen)
Budapest III. kerülete
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
SírhelyeKozma utcai izraelita temető (17A parcella, 5. sor, 19. sírhely)

  • IMDb
A Wikimédia Commons tartalmaz Tábori Emil témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Tábori Emil, 1913-ig Tyroler[1] (Detta, 1874. március 5. – Budapest, 1936. április 30.)[2][3] magyar színész, színműíró, színházi rendező.

Élete

Tyroler Adolf kereskedő, dettai birtokos és Hübsch Regina (1842–1886) gyermekeként született izraelita családban. Rákosi Szidi színiiskolájának növendéke volt. Pályáját 1896-ban Selmecbányán kezdte, ahová Egri Kálmán szerződtette. 1897-ben fél évig a Népszínházban szerepelt, ahonnan Leszkay András Aradra hívta. Ezt követően több vidéki társulatnál játszott a Felvidéken, a Dunántúlon és Erdélyben. 1904 és 1914 között Krecsányi Ignác buda–temesvári társulatának színésze és rendezője volt. A társulat megszűnt az első világháború alatt, így több vidéki városban, többek között Sopronban és Szombathelyen lépett színpadra. 1919-ben a Kollektív Színtársulat rendezőjeként működött. 1924-ben Ausztriában játszott. 1929-től 1933-ig a Komédia Orfeum főrendezője és házi szerzője volt. 1931-ben társulatával fellépett több erdélyi településen.[4] 1895-től írt operetteket, drámákat és paródiákat, jelentős fordítói tevékenysége is. Kabaréjeleneteit külföldön is játszották. Vígjátéki zsánereket, parasztfigurákat, karakterszerepeket játszott, gyakran szerepelt a saját maga által írt színművekben. Halálát szívizomelfajulás okozta.

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték végső nyugalomra, az izraelita hitközség által adományozott díszsírhelyen.

Családja

Felesége Gyulai Juliska, született Lusztig Johanna Julianna Éva (Baja, 1881. május 15. – ?)[5] színésznő volt, aki maga is színészek gyermekeként született. Fiatal éveit a gyöngyösi zárdában töltötte. Tizenhat éves korától szüleivel vidéken szerepelt, majd tizenöt éves színházi működés után nyugalomba vonult.

Gyermekei

  • Tábori Terézia, Terka (Szekszárd, 1899. szeptember 16. – ?) színésznő, újságíró. Rákosi Szidi iskolájának növendéke volt, majd vidéken hősnői szerepeket játszott. Miután Athénban férjhez ment, elhagyta a színészi pályát. Második férje Mandel Simon színész volt, akivel 1937. december 11-én Budapesten, a Terézvárosban kötött házasságot.
  • Tábori Sári (Budapest, 1908. április 4. – ?) színésznő. Vidéken naiva volt. 1926-ban ment férjhez.
  • Tábori Lili (Budapest, 1912. április 28. – ?) színésznő. Külföldön működött előbb, apja mellett. 1929 novemberétől a budapesti Komédia Orfeum szubrett-színésznője és apja kedvenc partnere lett.

Főbb szerepei

  • Hauptmann: Henschel fuvaros – Wermelskirch
  • Schiller: Ármány és szerelem – Miller
  • Planquette: A corneville-i harangok – Bailly

Művei

Színművei

  • Két szerelem, vígjáték. Az Esterházy irodalmi pályázaton dicséretet nyert. (1895 május)
  • Az óbudai házasságközvetítő, bohózat. Bemutató: 1897., Kisfaludy Színház
  • A vigadó özvegy, operett 3 felvonásban. Társszerző: Ujváry Károly. Zeneszerző: Hetényi-Heidelberg Albert. Bemutató: 1907. július 25., Budai Színkör
  • Kozáklakodalom, operett 3 felvonásban. Társszerző: Orbán Dezső. Zeneszerző: Turry Peregrin. Bemutató: 1913. augusztus 8., Budai Színkör
  • Málcsi mozgósít, énekes, táncos pesti tréfa 3 felvonásban. Társszerző: Vágó Géza. Bemutató: 1915. augusztus 18., Budapesti Színház
  • Négy a kislány, operett 3 felvonásban. Társszerző: Vágó Géza. Zeneszerző: Barna Izsó. Bemutató: 1916. augusztus 11., Budai Színkör
  • Lőcsei ítélet, történelmi dráma 4 felvonásban. A mű elnyerte Szeged város 1 millió koronás pályadíját (1924. május 23.). Társszerző: Orbán Dezső. Bemutató: 1924. december 2., Szeged
  • A magzat című egyfelvonásosával a temesvári Arany János Társaság tüntette ki díjával. E darabot Táncos Tar Veronika címmel az Andrássy úti Színház mutatta be, Rákosi Szidivel és Kabos Gyulával a főszerepben.

Színműfordításai

  • Hol a cica?, operett 3 felvonásban. Zenéjét szerezte: Carl Ziehrer. Bemutató: 1905. augusztus 1., Fővárosi Nyári Színkör
  • Toubuisson ur házassága, bohózat 3 felvonásban. Bemutató: 1906. május 10. uo.
  • A fekete tenorista, bohózat, operett 4 felvonásban. Írta: Bouvier és M, Tonnery. Zenéjét szerezte: A. Lévy. Bemutató: 1906. május 24. uo.
  • Le a férfiakkal!, bohózat 8 felvonásban. Írta: Alexander Engel és Horst. Bemutató: 1908. május 15. uo.
  • A stréberek, bohózat. Írta: Alexander Engel és August Neidhart. Bemutató: 1908. május 9. uo.
  • A komédiások, operett 3 felvonásban. Írta: Benno Jacobsohn és Franz Wagner. Zenéjét szerezte: Carl Millöcker. Bemutató: 1908. június 28. uo.
  • A kedélyes paraszt, operett 3 felvonásban. Írta: Viktor Léon. Zenéjét szerezte: Leo Fall. Fordította: Révész Ferenc, a verseket Tábori Emil. Bemutató: 1909. június 25. uo.
  • Nők kedvence, bohózat 3 felvonásban. Írta: Alexander Engel és Horst. Bemutató: 1909. július 20. uo.
  • Az indiai nábob, operett 3 felvonásban. Írta: Srećko Albini. Bemutató: 1910. július 2. uo.
  • A kis vulkán, bohózat 3 felvonásban. Írta: Alexander Engel és Horst. Bemutató: 1909. július 14. Uo.
  • Lord Piccolo, operett. 1911. uo.
  • Mintaasszonyok, operett 3 felvonásban. Szövegét Mikszáth Kálmán A szelistyei asszonyok című elbeszéléséből írta: Paul Hübl és Martin J. Quedfeldt. Zenéjét szerezte: Franz Werther. Bemutató: 1912. május 17. uo.
  • Helda hercegnő, operett 3 felvonásban. Írta: Tom de Godement és Michel Farlane. Zenéjét szerezte: August M Fechner. Bemutató: 1912. július 19. uo.

Jegyzetek

  1. Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 68977/1913. Forrás: MNL-OL 30807. mikrofilm 621. kép 2. karton. Névváltoztatási kimutatások 1913. év 100. oldal 17. sor
  2. Halotti bejegyzése a Budapest III. kerületi polgári halotti akv. 207/1936. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. szeptember 11.)
  3. Meghalt Tábori Emil (1936. május 2.) Ujság, 12. évfolyam, 101. szám
  4. Tábori Emil erdélyi turnéja (1931. október 16.) Pesti Hírlap, 53. évfolyam, 235. szám
  5. Gyulai Juliska születési bejegyzése a bajai-belvárosi római katolikus keresztelési akv. 215/1881. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. szeptember 11.)

Források

  • Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994.
  • Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Schöpflin Aladár. Budapest, Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, 1929.
Sablon:Rákosi Szidi színiiskolájának növendékei
  • m
  • v
  • sz
Rákosi Szidi színiiskolájának növendékei
Abonyi Géza  •  Aggházy Melinda  •  Ajtay Andor  •  Andai Béla  •  Andrási Márton  •  Áporkai Vörös Margit  •  Aranyosi Janka  •  Bácsy Irén  •  Baksa-Soós László  •  Bálint (Geiger) Béla  •  Ballay Margit  •  Balogh Etel  •  Bánky Elemér  •  Bárány Ilus  •  Bárdi Ila  •  Bárdi Ödön  •  Barna Sári (Gábor Sándorné)  •  Bársony Rózsi  •  Békássy István  •  Beleznay Margit  •  Bellák Aranka  •  Bellák Miklós  •  Bende László  •  Beöthy Zsigmond  •  Bérczy Ernő  •  Betegh Bébi  •  Bibor Ilona  •  Bilicsi Tivadar  •  Bilkei Irén  •  Bócz Rózsi  •  Borbély Lili  •  Boross Géza  •  Buttola Ede  •  Császár Camilla (Nimfay)  •  Csathó Gitta  •  Csetényi Juliska  •  Csiszér Ágnes  •  Dán Norbert  •  Deák Kornél  •  Deési Jenő  •  Déghy Piri  •  Dénes József  •  Dezsőffy László  •  Lucy Doraine  •  Erkel Gaby  •  Erős Pál  •  Faragó Sándor  •  Farkas Ferenc dr.  •  Fazekas Erzsi  •  Fedák Sári  •  Feledi Boriska  •  Feleki Kamill  •  Felhő Rózsi  •  Fellegi István  •  Fenyvessy Éva  •  Fenyvessi Margit  •  Fodor Oszkár  •  Forgács Andorné (Unger Anna)  •  Forgács Antal  •  Forrai Rózsi  •  Fóti Frida  •  Friss Margit  •  Futó Klári  •  Gabányi István  •  Gabányi László  •  Gál Sándor  •  Gallai Nándor  •  Gárdonyi G. József  •  Gárdonyi Lajos  •  Gertler Viktor  •  Gombaszögi Frida  •  Gózon Gyula  •  Gömöry László  •  Göndör József  •  Görög Sándor  •  Gulyás Menyhért  •  Gyenge Anna  •  Gyenis Ede  •  Hajós Mici  •  Halmay Tibor  •  Harczos Irén  •  Harmath Imre  •  Hegedüs Róza  •  Herendi Manci  •  Heves Anikó  •  Hollay Kamilla  •  Honthy Hanna  •  Hort Ida  •  Horváth Ica  •  Horváth Jenő  •  Hudák Julia  •  Ilosvay Rózsi  •  Jakabffy Dezső  •  Kádár Erzsébet  •  Káldor Jenő  •  Kállai Lujza  •  Kállay Lujza  •  Kállay Sándor  •  Kalmár József  •  Kalmár Rózsa  •  Karácsonyi Illy  •  Kasics Eszter  •  Kaszab Anna  •  Kazal László  •  Keleti Erzsi  •  Keleti László  •  Király Ernő  •  Király Rozi  •  Kissházy Sarolta  •  Komáromi Terka  •  Komáromy Ily  •  Komlós Vilmos  •  Komlóssy Emma  •  Komlóssy Ilona  •  Kondor Ilona  •  Koós György  •  Békefi Lajosné (Koppán Margit)  •  Kormos Margit  •  Kornai Berta  •  Kornély Mária  •  Charles Korvin  •  Kosáry Emmi  •  Kósza Irma  •  Kottlár Richárd  •  Kovács Gizella  •  Kovács Gyula  •  Kovács Imre  •  Kovács Károly  •  Kovács Viora  •  Körmendy Kálmán  •  Kőrössy Erzsébet  •  Kőrössy Zoltán  •  Kőszegi Géza  •  Krajnik Mária  •  Krasznay Aranka  •  Lábass Juci  •  László Andor  •  László Imre  •  Latabár Kálmán  •  Laurisin Lajos  •  Ledofszky Gizella  •  Lendvai Andor  •  Lenkey (Faragó) Gyula  •  Ligeti Lajos  •  Lóránd Dénes  •  Magyar Erzsi  •  Major István  •  Makláry Zoltán  •  Makó Aida  •  Makó Erzsi  •  Margittay Annie  •  Mariancsics Imre  •  Markó Sándor  •  Martinek István  •  Máthé Sándor  •  Mecséry Ily (Ila Mary)  •  Megyeri Olga  •  Menszáros Margit  •  Mészáros Alajos  •  Mezei Margit  •  Mihályi Ernő  •  Mihályi Vilcsi  •  Misoga László  •  Molnár Rózsa  •  Muráti Lili  •  Nádor Jenő  •  Nagy Aranka  •  Nagy Bella  •  Nagykovácsi Ilona  •  Nemes Sándor  •  Németh Antónia  •  Németh Juliska  •  Németh Margit  •  Németh Nándor  •  T. Oláh Böske  •  Oláh Gyula  •  Ónodi Ákos  •  Orbán Viola  •  Orosz Vilma  •  Pajor István  •  Palotay Árpád  •  Diettrich Mihályné (Papp Julia)  •  Papp Manci  •  Páris Ila  •  Parlagi Lajos  •  Pártos Gusztáv  •  Peéry Piri  •  Perczel Sári  •  Petheő Attila  •  Pintér Dezső  •  Putnik Bálint  •  Putty Lia  •  Radó Sándor  •  Ray Radovánovics Margit  •  Raskó Géza  •  Rodriguez Endre  •  Rohonczy Mihály  •  Rontay Boriska  •  Rózsa Lili (Szentkirályi Márta)  •  Rózsássy Ágnes Ibolya  •  Rozsnyay Kálmán  •  Rudnyánszky Gyula  •  Rudnyánszky Ibolya  •  Sala Domokos  •  Sándor Böske  •  Sándor Stefi  •  Sarkadi Aladár  •  Sárosy Andor  •  Sárvári Anna  •  Sárvay Rózsi  •  Sass Olly  •  Sátori Paula  •  Schäffer Magda  •  Seress Rezső  •  Simon Marcsa  •  Simonyi Dezső  •  Sipos Miklós  •  Solti Ernő  •  Somlár Zsigmond  •  Somló Emma  •  Somogyi Kálmán  •  Sorr Jenő  •  Sugár Gyula  •  Sugár Teri  •  Suhajda Rózsi  •  Sümegi Ödön  •  Szabadkay József  •  Szabados Árpád  •  Szabó Margit  •  Szakáts Zoltán  •  Szántó Jenő  •  Szécsi Sándor  •  Székely Bálint  •  Székely Gizella  •  Székely Ilonka  •  Szeless Elza  •  Szendrő József  •  Szenes Ernő  •  Szentgyörgyi Lenke  •  Szilágyi Rózsi  •  Szokolay Olly  •  Szórád Ferenc  •  Tábori Emil  •  Tábori Terka  •  Takács Rózsi  •  Tanay Frigyes  •  Tarján (Starek) Aladár  •  Tarnay Ernő  •  Tary Gizella  •  Tatár Endre  •  Tihanyi Vilma  •  Tomay Ella  •  Tóth Boriska  •  Tóth Böske  •  Turányi Alajos  •  Turay Antal  •  Vaály Ilona  •  Vándor Andor  •  Vaszary János  •  Vaszary Piri  •  Végh Gizella  •  Vera Aranka  •  Verbőczy Ila  •  Verebes Ernő  •  Vértess Lajos  •  Vidor Ferike  •  Vigh Ernő  •  Virág Rózsi (Erényi Teréz)  •  Víz Juci  •  Völgyi Nusi  •  Wirth Sári  •  Zöldhelyi Anna  •  Zombori Zoltán  •  Zsigmond Anna
Nemzetközi katalógusok
  • Művészet Művészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap